Mindkét gyógyszer hatékony potencianövelő készítmény, világszinten elismert, melyek hatása hosszan tart. Van, aki a tablettát részesíti előnyben, amit vízzel kell bevenni, és amit bárhova magunkkal vihetünk. Ugyanakkor vannak olyanok is, akik inkább a gyors felszívódást választják, és nem szeretik a tablettaformát, vagy annak utóízét. Ezért javasoljuk, első körben gondolja végig, hogy ragaszkodik-e a tabletta kiszereléshez, vagy valami újat próbálna ki. Majd mérlegelje, hogy mennyire gyorsan szeretné elérni a kívánt eredményt. A Viagra tabletta hatása körülbelül fél-egy óra alatt érezhető, a Kamagra zselé esetében ez rövidebb, akár 20-35 perccel a bevétel után képes hatni. Továbbá a mellékhatásokat is érdemes figyelembe venni. A Kamagra zselé szinte teljesen kockázatmentesen alkalmazható.
Kamagra zselé rendelése esetén a Kamaga csúcsra fejlesztett változatát kapja kézhez. 100 százalékos hatás mellékhatás nélkül, mely még intenzívebb, még hatásosabb, és még megbízhatóbb. Zselé formájának köszönhetően rövid időn belül elérhető a kívánt merevedés.
Végezetül szedjük össze, hogy miért is jobb, a Kamagra zselé, mint a Viagra:
- Gyorsabban fejti ki hatását. Zselé állagának köszönhetően rendkívül gyorsan felszívódik.
- Nem kell víz vagy más folyadék a bevételhez, ezáltal könnyebb a felhasználása.
- Nincs gyógyszeríz bevétel után.
- Kevesebb a mellékhatás a Kamagra zselé esetében
Kamagra zselé rendelés
Ha extra hatást szeretne, válassza a Kamagra zselét. 100 százalékos hatás mellékhatás nélkül. A méltán híres és elismert Kamagra csúcsra fejlesztett változata még intenzívebb, még hatásosabb, még megbízhatóbb. Zselé formájának köszönhetően rövid időn belül elérhető a kívánt merevedés.
A Kamagra zselé egyik legkeresettebb potencianövelő készítmény, ami rendkívül hatásos a merevedési gondokkal küzdő férfiak esetében, ugyanakkor azoknál is növeli a szexuális teljesítmény, akiknek nincs merevedési zavara, hosszantartó szexuális élményt biztosítva.
Rendelés esetén, házhozszállítással akár 24 órán belül átveheti csomagját, természetesen diszkrét csomagolásban. Ha maximális élvezetet szeretne biztosítani partnerének, válassza a Kamagra potencianövelő tablettát. Garantáltan elégedett lesz.
Hatóanyag:
A Kamagra zselé hatóanyaga a szildenafil (szildenafil-citrát formájában), amely szexuális izgalom során a péniszbe áramló vér mennyiségének növelésével járul hozzá a megfelelő merevedés eléréséhez. A szildenafil az 5. típusú foszfodieszteráz (PDE5)-gátlók csoportjába tartozik.
Adagolás:
Egy csomag 7 tasak zselét tartalmaz, kizárólag férfiak számára készült gyógyszer, melyet kevés vízzel kell lenyelni, egészben, vagy félbe is vágható igény szerint. A tervezett intim együttlét előtt 20-35 perccel korábban érdemes bevenni, hatása akár 4-6 órán át is tarthat.
A Kamagra zselé a nap bármely szakában bevehető, akár étkezés közben is, viszont a hatását késleltetheti, ha bőséges étkezés közben kerül bevételre. Hatását továbbá befolyásolhatja az alkoholfogyasztás, ezért a maximális eredmény érdekében javasoljuk, hogy lehetőleg ne fogyasszon alkoholt. Napi egy tasaknál ne vegyen be többet.
A Kamagra zselé esetében pénzvisszafizetési garanciát vállalunk. Amennyiben nem elégedett a termékkel, az árát visszatérítjük a szállítási költséggel együtt. További részletekért látogasson el weboldalunkra.
Webshopunkban számos hasonló termék közül választhat, ilyen például a CIALIS 20MG, CIALIS 100 mg, KAMAGRA Super, KAMAGRA EPER ÍZŰ RÁGÓTABLETTA, KAMAGRA ORAL JELLY. Továbbá kínálatunkban megtalálja hölgyek számára készült vágyfokozó termékünket is, a Loverage női potencianövelőt a dupla hatásért.
Fontos információk:
A Kamagra zselé gyermekek és 18 éves kor alatti serdülők számára nem ajánlott.
Mint minden gyógyszer, a Kamagra zselé szedése mellett is jelentkezhetnek mellékhatások, de ezek általában enyhék vagy mérsékeltek. Ilyen melléghatás lehet:
- fejfájás
- orrdugulás
- szájszárazság
- fényérzékenység
- enyhe émelygés,
- arc kipirosodása
Ne alkalmazza a Kamagrát:
- nitrát származékot tartalmazó szív továbbá értágító gyógyszerek alkalmazása esetén
- ha nitrogén-monoxid-donort tartalmazó gyógyszert (pl. amil-nitritet) szed
- alkohol és magas koffein tartalmú italok folyasztásával egyidőben
- más, potencianövelő gyógyszer szedése esetén
- ha ön nő
- ha allergiás vagy túlérzékeny a szildenafilra vagy a Kamagra egyéb összetevőjére
- volt korábban szélütése, szívrohama vagy szélsőséges (alacsony vagy magas) a vérnyomása
- ritkán előforduló örökletes szembetegsége van
Kamagra zselé rendelés:
Megrendelés esetén akár 24 órán belül, áltagosan 1-3 munkanap alatt házhoz szállítjuk, amihez minden esetben 2db Durex óvszert adunk ajándékba illetve nagyobb rendelési mennyiség esetén kedvezményt is biztosítunk. A csomagfeladásról e-mail-ben küldünk értesítést.
25.000Ft feletti rendelés esetén a szállítás INGYENES.
Diszkrét csomagolásban adjuk át a terméket a futárszolgálatnak, akik utánvétes fizetési lehetőséggel kézbesítik a rendelést.
100% DISZKRÉCIÓ. A CSOMAG TARTALMÁRÓL SEMMILYEN JELZÉS NINCS A CSOMAGOLÁSON.
Használja a Kamagra zselét szexuális élete fellendítéséhez és nyújtson extra hosszú élvezetet partnerének!